Született: Monrovia, Libéria, 1966. október 1.

Weah történetét eredetileg nem terveztem, de annyira nagy volt az érdeklődés utána a fórumban... Álljon itt tehát egy rövid összegzés minden idők egyik legjobb afrikai játékos pályafutásáról.

"Mindig csodáltam Bob Marleyt. A lelki erejét, a nagyságát, azt amit, tett Jamaicáért. Én szeretnék ugyanilyen sokat segíteni a népemen, a libériaiakon..." - mondta George Weah, a földkerekség leghíresebb libériai polgára.

Támogatta pénzzel az országot, és a labdarúgó-válogatottat - az 1996-os, Dél-Afrikában rendezett Afrikai Nemzetek Kupáján először játszhatott a tizenhatos fináléban a libériai gárda, szinte valamennyi költséget Mister George állt -, aztán az elmúlt években már kabarésztárként és énekes-táncosként is tündökölt.

Volt, hogy showk-ban lépett fel, és megtörtént, hogy húszperces énekléssel vegyített táncparádét mutatott be a San Siróban, a ritmus-világfesztiválon.

Soha egyetlen centtel vagy lírával sem gazdagodott fellépései után, minden pénzt a libériai polgárháború menekültjeinek, az éhezőknek utaltatott át.

Iskolába nem nagyon szeretett járni, annál inkább futballozni. Focizott naranccsal meg szinte mindennel, ami a lába elé került... Legjobban a Coca-Colát szerette, annak is a dobozát, azt mezítláb és könnyen lehetett rugdosni. A foci jelentett gyógyírt a sebeire. Oppongot - ez volt a beceneve - ugyanis verte a sors. Az édespja korán meghalt, az édesanyja a háború elől menekülve otthagyta őket. A nagymama nevelte a hátramaradt gyerekeket. Nem keveset, ugyanis Georgenak tizenhárom testvére született, és közülük nyolc van még életben. A szegénylegénynek hamar munkába kellett állnia, mert el kellett, hogy tartsa a családját. Telefonszerelőként dolgozott a libériai főváros, Monrovia egyik külvárosában.

Tizennyolc éves lehetett, mikor külföldre hívták, a Tonnere Yaounde vezérkara látott benne fantáziát. Az akkor éppen afrikai első kameruni futball nagy hírű reprezentánsa azonban még egy esztendőn át sem tudta hősünket soraiban tartani, Weah kinőtte a fekete földrészt!

Claude Leroy kommendálására az AS Monacóhoz került, ahol Arséne Wenger lett az edzője. Egy esztendővel később már Afrika legjobb futballistájaként ünnepelte a világ, a párizsi Onze-Mondial például négyoldalas, színes riportban hozsannázott az új kedvencről. A legfrekventáltabb képen az egyetlen esztendő alatt - a "kiinduláshoz képest" - Dáriussá lett Weah parádés cipőgyűjteménye mellett feszített. Igyekezett bepótolni a gyerekkori mulasztásokat, fél év alatt annyi lábbelit vásárolt, mint amennyit más egy fél életel át.

Közben amúgy is más fordulatokat vett élete. A polgárháború kínjait nyögő Libéria másfél évtizeden át nyomorgó szülötte honos lett a legtöbb afrikai álmainak országában, Amerikában. New Yrok lett a vágyainak városa, ott találta meg mindazt, ami addig elérhetetlen volt számára. Szerelem, házasság, üzleti sikerek követték egymást - miközben George egyre jobban futballozott a Monacóban. Hamarosan - Arséne Wenger egyetértésével, a mai napig semmi nem lenne hősünk, ha azt az atyai jó barát ellenzi - a leggazdagabb francia klubhoz, a Paris Saint-Germainhez került. A brazil trió (Valdo, Raí, Ricardo) gyengélkedett, a libériai viszont nem: George lett a PSG szimbóluma. A PSG bajnoki címet szerzett - Párizs lett újra a francia futballfőváros -; Weah népszerűsége csúcsára emelkedett, legalábbis ő úgy gondolta.

Aztán varázslatos gólt vágott a Bayernnek a Bajnokok Ligájában, mire valóságos Weah-mánia tört ki a franciáknál. Persze nem csak a franciáknál.

Silvio Berlusconi úgy érezte, csapatának éppen a fekete csillagra van szüksége. Úgy gondolta, talán éppen azért bukott el a Milan 1995 tavaszán a bajnokságban, mert nem volt, legalább egy igazi befejező csatára. Weah mindenáron! - adta ki Berlusconi a jelszót, miután közelről is megcsodálhatta Weah zsenialitását a PSG elleni BL elődöntőben. A mindenáronból a végén "drága áron" lett. Weah a tranzakció végén azt állította, ő ingyen is ment volna a Milanba, de azért ekkora áldozatra nem volt szükség. A lombard klub 16 milliárd lírát fizetett ki érte 1995 nyarán. Ne tessenek hüledezni, a piros-feketéknek nagyon is megérte a csillagászati összeg leszurkolása. George kulcsmérkőzéseket hozott a Milannak, és hatszor is az ő gólja jelentette a győzelmet imádott csapatunknak. Milánó, a San Siro, George király lábai előtt hevert - és odatérdelt mellé az egyész futballvilág. Szinte minden létező ankéton a világ legjobb focistájának választották.

Történt vele egy furcsa eset is: az 1996/97-es BL sorozatban a Porto elleni idegenbeli összecsapás után, Jorge Costa rasszista inzultálására válaszolva egyszerűen lefejelte a portugál védőt, betörve így annak orrát. (A mérkőzés egyébként 1-1-re végződött, a Milan gólját Davids szerezte és ezen valamint a következő utolsó Rosenborg elleni csoportmeccsen elég lett volna 3 pont a továbbjutáshoz, azonban óriási meglepetésre a Rosenborg 2-1-re diadalmaskodott a San Siróban.) Portugáliában a véres esemény után nagy volt a felzúdulás - cifra fordulatként aztán Mister George éppen Lisszabonban vette át a - közéleti szereplésének elismeréseként korábban odaítélt - FIFA fair play-díjat.

A libériai klasszis két bajnoki címet nyert a Rossonerókkal. Később Angliában több csapatnál is megfordult.